A kegyhely története

A hely legrégebbi története

Szentkút legrégibb történetét meglehetős homály borítja. Annyit azonban az 1875-i ásatások alkalmával minden kétséget kizárólag megállapítottak, — amikor is pogány sírokat, hamvvedreket, s a felsőbb földrétegekben pedig keresztény eredetű faragott köveket és sírokat, stb. találtak —‚ hogy a pogány világ letűnése után virágzó keresztény község terült el a későbbi Ferencszállás helyén.

Bizonyos, hogy azon a helyen, ahol a mai templomocska áll, több, mint 200 éven át mintegy 600 lelket befogadó Szt. István korabeli templom emelkedett.

A tatárjáráskor Ferencszállása sem maradt érintetlen. Utána kietlen pusztasággá változott minden. A kitűnő szervezőképességgel rendelkező IV. Béla király az elnéptelenedett országrészeket ismét benépesítette. Ekkor kerültek az első letelepített kunok Kiskunfélegyháza környékére, s újra felépítették romjaiból Ferencszállását. A Félegyházát és annak Szt. István korabeli templomát 1526-ban feldúló és porig égető török csapatok ugyan valószínűleg elkerülték Ferencszállását, de később, Rudolf császár idejében, tehát 1576 után, ez a kun település sem kerülte el végzetét. A törököket ugyanis csúfos vereség érte a sziszeki csatában. Ennek megtorlásul tatár martalóc hordákkal felerősített seregükkel fergetegként rátörtek az országra és újból végigpusztították az Alföldet. „Ezen időtől fogva — Írja Pál Kálmán kiskunfélegyházi múzeumőr —‚ a békét hirdető harangszó századokon át nem csendült meg a ferencszállási pusztán. Csak olykor-olykor zavarta meg a komoly csendet a kecskeméti és szegedi pásztorok nyájainak méla kolompolása, amint a feldúlt templom kormos falai és égre mutató csonka tornya körül tilinkószó mellett legeltették jószágaikat.”

Ferencszállása lakói jórészt Kecskemétre menekültek, s a népes kun községből közlegelő lett, melyet 1643-ban 15 kun pusztával együtt a kecskemétiek vettek bérbe a pozsonyi királyi kamarától. Az itt, szinte vadon nevelt állatokat nagy tömegekben hajtották fel eladásra Bécsbe, Augsburgba, sőt Nürnbergbe is, az otthonukból kiperzselt ferencszállási s általában a kunsági hajcsárok megalapozván ezzel a rideg marhatartást, mint gazdasági üzemet, mely kétségtelenül a kun pusztáról terjedt el.

 

Szentkút eredete

Az egyhangú életet élő csendes, zárkózott pásztorok közös kincsként őrizték Ferencszállása borzalmakkal teli végnapjának emlékét. Emlékeik középpontjában az a kis forrás állott, mely a hajdani templomuk előtt csörgedezett víg csacsogással. A hagyomány szerint ebbe a forrásba rejtették el a török hadak elől Ferencszállása lakói a legméltóságosabb Oltáriszentséget. Ehhez a forráshoz, mint egy templomhoz el-eljártak imádkozgatni. A török hódoltság megszűnte után ismét benépesedett az elhagyott vidék. I. Lipót hadai 1686-ban Budát, Pécset, és ezzel egyidejűleg Kecskemétet és Szegedet i visszafoglalták a töröktől. A háborús időkben nem gondolt senki sem az elpusztult kun falvak újranépesítésére és a teljesen magyarrá lett kunok megsegítésére. Sőt, elkobozták kiváltságaikat és a jászkun területeket örök áron 500 ezer forintért a német lovagrendnek engedték át. A Kunság mindezt méltatlankodva tűrte, míg a nagy Mária Terézia királynő kívánságára az 1741-i országgyűlés kapitányságokba tömörítette őket. Így a lakosság lassanként visszatelepedhetett.

Ugyancsak Mária Terézia engedte meg, hogy a kunok megválthassák magukat, és ezzel visszaszerezzék régi szabadságukat. A nép pedig boldogan rendezkedett be ősei földjén, amellyel lélekben eddig is egy volt száműzetése alatt. Az elpusztult községet nem építették újjá, hanem elszórt tanyákon kezdték meg új életüket. Nagy tisztelettel vették körül őseik templomának mohosodó romjait, amelyek szomorú emlékeztetőként maradtak meg a hajdani gazdag, fejlődő Ferencszállása községből. A forrás pedig, amelynek szűk nyílása szolgált egykor menedékül az Úr testének, változatlan frissességgel csobogott tovább.

Ekkor történt, hogy a Boldogságos Szűz kiváló módon mutatta ki szeretetét a környék lakói iránt. Így mondja el a legenda:

1791-et írtak akkor. Egyik pásztor, amint nyugat felé haladva Majsa irányában nyáját legeltette, egyszer csak éjfél tájban egy eddig előtte teljesen ismeretlen forrásra bukkant, amelyből egyre erősbödő fény tört elő, majd a Boldogságos Szűz Mária áldást osztó alakja bontakozott ki és mennyei hangok hallatszottak. A pásztor e csodás látomást azonnal elbeszélte pásztor társainak. Majd a hír gyorsan elterjedt a környék közeli és távoli lakosai között. Sűrű rajokban indultak meg a környék lakói a forrás felé, amelyet szent énekeket zengve és imádkozva térdeltek körül. Korsóikat, edényeiket megmerítették a forrás vizében és elvitték otthonmaradt betegeiknek. Egymás után több csodás gyógyulás híre kelt szárnyra, úgyhogy a nép szinte szakadatlanul hullámzó csoportokban, egyre távolabbi vidékről kereste fel a forrást, vagy mint akkoriban nevezték, a Boldogasszony ferencszállási erecskéjét.

Ez időből maradt ránk a következő csodás elbeszélés is:

Egy béna koldus érkezett böjtölve és imádkozva Szentkútra s midőn rózsafüzérjének áhítatos imádkozása közben fel-felfohászkodva a mindenkor segítő szent Szűzhöz, lábait a forrás vizében megmosta, bénasága azonnal megszűnt s mankójának segítsége nélkül is tudott járni. Hangosan magasztalta Istent és a Boldog- asszony irgalmas szeretetét s mankóját beleszúrta a laza talajba a kút mellett, amely ott kihajtott és az ún. mankófává terebélyesedett, ágakat és dús levélzetet hajtva több évtizeden át a zarándokok csodálatának a tárgya volt. Miután kiszáradt, a hívek önző buzgóságból apró darabokra vagdosva széthordták s e kis szilánkok nem egy kunsági családnak féltve őrzött kincsei. E csodás esemény emlékére készítették a ma is használatban lévő lábmosó medencét.

A zarándoklások azonban mindezek ellenére sem szűntek meg. Erre a városi tanács gyökeres intézkedésre határozta el magát: elrendelte a forrás betömését. A parancs végrehajtására nem volt rábírható senki, még azok sem, akik közvetve alárendeltjei voltak a tanácsnak, s így állásuk forgott kockán. Végre egy tanyai ember afeletti haragjában, hogy a zarándokok a forrás közelében húzódó földjén némi kárt tettek, betömette a forrást. De hiába! A víz megsokszorozódva és fokozottabb erővel tört fel, körülmosta a belégyömöszölt anyagot s mintegy két méter nyílást vájt magának. Aki hallotta, égi intésnek vette az eseményt.

Áldozatkész lelkek faráccsal bekerítették a most már kúttá nagyobbodó forrást és a víz kivezetésére a serény kezek favályút is ácsoltak, a kút fölé pedig kis szobrocskákkal díszített védőtetőt emeltek. Ez időtől kezdve még több és távolabbi helyekről érkeztek népesebbnél népesebb zarándokcsoportok. Egyre több és több ima, ének került forgalomba a napokon és éjszakákon át ájtatoskodó tömeg körében s ezek már mind a „Szentkúti Szűzanyához” szóltak. Hiába állták el a pandúrok az utakat, a nép a földeken keresztül közelítette meg a szent kutat. Különösen Pünkösdkor és Mária-ünnepeken hatalmas tömegekben jött össze a megye lakossága.

Közben elhatározták, hogy a romok helyén Új templomot építenek. Az elhatározást tett követte. 1873-ban már kápolna-építő bizottság is alakult, amelynek főmozgatója egy földesgazda, a lelkes Mallár Pál volt. 1875-ben meg Is kezdődött az építkezés Móczár István ács és kőművesmester irányításával. Az építkezéshez a régi templom használható köveit is beépítették. Ezekből került ki a kőkereszt is, amely a mai főoltár mögött található. Az alapok kiásásakor mintegy két kocsira való emberi csontot találtak, melyek feltehetően a régi templom körüli temetőből származtak. Ezeket a templom előtti kőkereszt tövében hantolták el. A templom építéséhez szükséges téglákat Darányi Sándor és Csányi István adták.

1884-ben új építményekkel szépült Szentkút. Csányi Lajos és felesége, Tóth Franciska a templom és a Szentkút közé keresztúti állomásokat építettek, amelyekre a stációképeket és a vasajtókat Kiss Károly és neje, Fazekas Szűcs Anna adományozta. Mivel ezeket az idő már nagyon megviselte, sokakat foglalkoztatott a gondolat, hogy szebb, ízlésesebb módon építsék újjá, ami meg is valósul 1957-ben, ahogy az mai is látható az árkádsorok alatt. Majd 1979-ben árkádok végén Szentkereszt-kápolna készül, Rácz Gábor művész alkotása.

Végre a ferencszállási puszta felosztásának évében, 1885-ben, Szabó Ferenc félegyházi apátplébános meg engedte, hogy a hívek zászlókkal, búcsús kereszttel vonulhatnak Szentkútra. Engedélye osztatlan örömmel töltötte el Kunság Mária-tisztelő híveinek tömegét. A kis kegyhely egyre szebbé, csinosabbá lett. 1888-ban Kiskunfélegyháza város átvette a Szentkút feletti kegyuraságot. A város a kegyhelyet megnagyobbította és befásította. Hazánk ezeréves fennállásának emlékére 1896-ban a templom előtt kissé oldalt, K. Szabó Imréné, Kiss Márta Szép csúcsíves kis kápolnát emeltetett a skapulárés Szűzanya tiszteletére.

A kegyhely őrzői

A plébánosi teendők ellátása Szentkúton a kiskunfélegyházi Szent István-plébánia jogköre lett. A kegyhely egyházi elismerése azonban csak a pálos rend megtelepedésével, 1939-ben történt meg. A világháború előtt és utána is több ízben merült fel a gondolat, hogy az Alföld egyik legnagyobb és legkedvesebb búcsújáró helye végre állandó lelkigondozást nyerjen. A terveket előbb a világháború, és az azt követő események hiúsították meg, majd az anyagi nehézségek. Ebben az időben történt, hogy a pálosok 150 évi száműzetésük után visszajöhettek Magyarországra. Budapesten a Szent Gellért hegy oldalában létesített Sziklatemplomot és a festőien szép kolostort kapták meg. Pécsett pedig a Mecsek lejtőjén, gróf Zichy Gyula, kalocsai érsek nyújtott otthont a pálos újoncoknak. A kettős alapítás lehetővé tette a pálosok gyarapodását. Így adódik alkalom Ferencszállásra való beköltözésre is 1940-ben.

A templom is kibővült a sekrestyével és gyóntató helyiséggel. Az így otthont nyert pálosok megkezdték közös szerzetesi életüket és a kiskunfélegyházi újtemplom plébániája hűséges segítőtársaivá szegődtek a ferencszállási hívek lelki gondozásában. A szentkúti templomocskában tevékeny lelkipásztori munka folyt. A tanyai nép örül, hogy van már mindennap szentmiséje, betegeiknek vigasza, és gazdagabb lett lelke Isten kegyelmével. A pálosok 1940-1950-ig, a rend megszüntetéséig irányították a kegyhely életét. Közben 1945 júliusától a pálos atyák helyi káplánságot hoztak létre a népes tanyavilág lelki gondozására. A káplánságot 1948-ban a megyés püspök önálló lelkipásztori állomássá alakította.

A pálosok megérkeztéig évi négy búcsút tartottak. Az év első búcsúját Krisztus keresztje feltalálásának ünnepén (május 3.), a második s egyben legnagyobb búcsút pünkösdkor, a harmadikat Kisasszony napján (szeptember 8.), az év utolsó búcsúját pedig a Szent Kereszt felmagasztalásának napján (szeptember 14.) tartották. [1]

Fehér barátok nélkül…

            A kommunista hatalomátvétel után 1950-ben Magyarországon feloszlatják a legtöbb szerzetesrendet, így a pálosokat is. A kegyhely a váci egyházmegye fennhatósága alá kerül. Minden államosítva, kivéve pár szobát a kolostorban és a templomot. A kolostorból iskola lesz, Csak egy kis helyiséget hagynak mag a plébánosnak. Az élet azonban nem áll meg, a kegyhely fejlesztése folytatódik, a helyi lelkipásztoroknak és a buzgó híveknek köszönhetően. 1965-ben többszöri kérelem benyújtása után végre visszaszerzik a kegyhely 5 hold területét, amit a hívek bekerítenek. 1965-ben Takács István festőművész a Szűzanya életéből vett jeleneteket festi meg a templom  menyezetén. 1976-ban felépül a lourdesi barlang, mely Bozóky István műköves mester alkotása. 1981-ben megnyílik a Mária-múzeum. Az értékes, kiállított tárgyakat Kátai Géza plébános gyűjtötte.

Az élet Szentkúton ma

A régebbi atyákra, akik még 1940-1950-ig működtek Pálosszentkúton, szívesen emlékesnek vissza, főleg az öregek, akik még személyesen ismerték az akkori pálososkat. Annak ellenére, hogy a kommunizmus sokat pusztított és sokan eltávolodtak a vallástól, az akkori tanyai emberek utódaiban is él méga a tisztelet és segítőkészség a pálosok felé. Ennek megfelelően a kegyhely körüli munkákban, a búcsúkra valő előkészületben a helyiek szívesen segítenek.

A novíciátus 2003 óta  működik Pálosszentkúton. A novíciusok életét meghatározza az ima, a fizikai munka, és a közösségi tapasztalat. Az a tény, hogy Pálosszentkút egyben plébánia és kegyhely is, rálátást enged nekik a későbbi szerzetesi életül jellemző vonásaira is.

 

[1] Bánkiné Molnár Erzsébet: Petőfiszállás, Bp. 2000.

Cím:

Római Katolikus Plébánia

6113 Petőfiszállás, Tanya 473

Telefon: +36 20 823 38 38; +36 20 775 25 55

 

Szentmisék rendje

Pálosszentkúton

vasárnap: 10:30

hétköznap csak ünnepeken van szentmise

Elsőpénteken: 21:00

 

A Magyar Szentek és Boldogok kápolnában (Petőfiszálláson)

vasárnap: 8:30

hétköznap hétfőn 15:00

szombat: 17:00

 

Csoport érkezését a kegyhelyre, illetve a zarándokház igénybevételét a következő telefonszámon kérjük jelezni: 

+ 36 20/8233 838

 

 

Lépjen kapcsolatba velünk.
© Pálosszentkút kegyhely. All Rights Reserved.
Free Joomla! templates by Engine Templates | Documentation
Cookies make it easier for us to provide you with our services. With the usage of our services you permit us to use cookies.
Ok